Etiópia délnyugati részén található az Omo-völgy, amit a világörökség részévé is nyilvánítottak. Természeti szépsége mellett viszonylagos kulturális érintetlensége is egyedülálló, kilenc törzs él itt, több, mint kétszázezer ember népességgel. Az etióp kormány megpróbálja a területet bekapcsolni az ország vérkeringésébe, de a törzsek harciassága és a völgy nehéz megközelíthetősége ezt nagyon megnehezíti. A törzsi hagyományok közül az egyik a kara, banna és hamar törzsek által gyakorolt, tudatlanság és babonák által fűtött kegyetlen hagyomány, a rituális mingi gyerekgyilkosságok.
A szó maga balszerencsét, egyfajta rituális tisztátalanságot, szennyezettséget jelent. Azoktól az újszülöttektől, gyermekektől, felnőttektől vagy állatoktól, akik és amik mingik (úgy születnek, vagy azzá válnak), a közösségnek meg kell szabadulnia, hogy az ártó balszerencse nehogy átterjedjen rájuk.
A mingikre halál vár: a görög Taigetoszhoz hasonlóan magukra hagyják őket a dzsungelben, vagy bedobják őket a folyóba. Márpedig nem kell sok ahhoz, hogy valaki mingi legyen. Elég, ha egy gyerek házasságon kívül, ikerpárként vagy nyúlszájjal születik. Sőt, mingivé válik az a gyerek, aki kitöri az egyik fogát, vagy akinek előbb jelenik meg foga felül, mint alul. Ha szoptatós anya teherbe esik, mindkét gyermek (a csecsemő és a magzat) azonnal mingivé válik. Kirívó példa: egy anya ikreket szült, a két gyermek közül az egyik meghalt születése után. Az anya gondolta, hogy eltemeti a halott babát, így megmentheti a másikat. A törzs elöljárója rájött erre, ezért a két gyereket egymáshoz kötözve dobták a folyóba; a mingiket ugyanis nem lehet eltemetni, mert a vérük megmérgezi a földet.Évente mintegy 300 gyerek hal meg a mingi-átok miatt.
Az okok sokasága miatt a hamer gyerekek nagyjából harmada mingiként születik, vagy gyermekkorában mingivé válik. Őket tehát meg kell ölni – még ha a szülők tiltakoznak is, a közösség nyomása nehezedik rájuk; a szerencsétleneket bármelyik hamer maga is büntetlenül megölheti. Ennek ellenére nem egy olyan beszámolóról tudunk, hogy a szülők addig bújtatták a gyermeket, míg végül el tudták juttatni egy állami iskolába, ahol az efféle babonák már nem élnek. Vannak továbbá kezdeményezések, pl. Lale Lebuko alapítványa, az OMO CHILD, ami ezen gyerekek megmentésével és felnevelésével foglalkozik, de a törzsek nyílt ellenszenvétől kísérve, hiszen a gyerekek nem maradhatnak életben... Az alapítvány csak néhány helyi elöljáró jóindulatának köszönheti létét. A terület fejlesztési terveinek akadozása miatt ez a törzsi hagyomány nem fog eltűnni a közeljövőben...
https://www.facebook.com/napiszegyen?fref=ts
Minden nap délben, friss, ropogós szégyen!
