A DDT rovarirtószert Paul Hermann Müller svájci vegyész fedezte fel 1939-ben. Müller célja egy olyan irtószer felfedezése volt, amely a legtöbb mezőgazdasági kártevővel hamar és eredményesen végez. A DDT kontakt méreg, a rovarok idegvéződésein szívódik fel, az idegeken keresztül jut be. Hatása: a rovarok izmai görcsök után bénulnak és egy napon belül elpusztulnak. Viszont számos káros utóhatása miatt betiltották és máig sok következménye van.
Az egyre szélesebb körben használt rovarirtó szerrel szemben a rovarok ellenállóvá váltak. Természetesen az irtószerrel szemben érzékeny rovarok nagyrésze elhullik, de az ellenálló egyedek ezt a tulajdonságot átörökítik, így egyre ellenállóbb rovarnépesség alakul ki egy adott területen, s a kezdetben hatásos irtószer egy idő múlva hatástalan lesz.
Kiderült, hogy a DDT kezdetben elônyösnek vélt tulajdonságai nem is olyan elônyösek. Rájöttek, hogy nem szelektív hatású, s a hasznos rovarokat is válogatás nélkül elpusztítva ökológiai zavarokat, károkat okoz. Amit pedig a legkedvezôbb tulajdonságának véltek, azaz hogy nem illékony és a természetben hosszú ideig nem bomlik le, igen hátrányosnak bizonyult, hiszen a kipermetezett DDT a talajvízzel a folyókba és a tavakba jutva felhalmozódik az algákban, onnan a táplálékláncon át a halakba, majd a madarakba kerül, szervezetükben felhalmozódik és pusztulásukhoz vezethet, vagy legalábbis gátolja szaporodásukat. A DDT használatának következményeit a környezetre a legfrappánsabban Rachel Carson írta le a "Néma tavasz" címû könyvében. Mindezek eredményeként mintegy húsz évvel bevezetése után a DDT használatát betiltották a fejlett országokban. Most, ötven évvel a vegyület inszekticidként való bevezetése és harminc évvel betiltása után történetében újabb fordulat következett be: W. R.Kelce arról számolt be, hogy patkányokon végzett kísérletek szerint a DDT egyik alkotóeleme hatásos antiandrogén, azaz olyan anyag, amely a magzati életben gátolja a férfijelleg, a szaporodási szervek normális kialakulását. Az a tény, hogy a felfedezés akkor történt, amikor növekszenek a férfiakra kedvezôtlen egészségi körülmények, legalábbis figyelemre méltó egybeesés.
Bizonyított tény, hogy az elmúlt ötven évben lényegesen csökkent a normális férfiak spermiumszáma, bár még vitatott, hogy ez mikor kezdôdött. Franciaországban végzett vizsgálatok kimutatták, hogy a párizsi régióban 1300 termékeny spermadonornál a spermiumok száma az utolsó húsz évben átlag 2%-kal csökkent. Statisztikák alapján ugyancsak bizonyított, hogy ugyanezen idôszakban fokozatosan nôtt a hererák elôfordulásának gyakorisága (Dániában ma közel egy százalék). Vannak más, de nem egyértelmû bizonyítékok arra nézve is, hogy gyakoribbá vált a hímvessző abnormális fejlôdése (hypospadiasis), ill. a herék leszállásának elmaradása (cryptochidismus). Használatának betiltása ellenére a DDT még ma is kimutatható valamennyiünk szervezetében, fôleg a zsírtestekben. Vélhetôen azonban nem ez a jelenlegi DDT- terhelés az, ami gondot okoz, hanem az, ami 1940 és 1960 közötti használata közben érte a környezetet. Meg kell azonban jegyezni, hogy a szegény fejlôdô országokban még ma is használják ezt a hatóanyagot. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a malária elleni küzdelemben 1992-ben Brazíliában és Mexikóban ezer-ezer tonna DDT-t szórtak ki.
Így lett a huszadik század egyik legnagyobb vegyi szennyezése a DDT permetezőszer, mely napjainkat is közvetve megkeseríti.
