Eredeti célját tekintve döntő áttörésnek szánták, azonban tündökletes példája lett a hiábavaló és értelmetlen mészárlásnak, hála Haig tábornok tervének.
1915. végére az I. világháború mondhatni minden fronton megtorpant, és a szövetséges parancsnokság december 6-8 között elhatározták, hogy a központi hatalmak erőit egyidejű és nagyszabású hadmozdulatokkal kell megtörni, így egyszerre lekötve azok minden erejét. Decemberben történt még valami. A Brit Expedíciós Haderő parancsnokának kinevezték Douglas Haig tábornokot, aki Flandriában akart támadást indítani. A Francia Főparancsnokság jóvá is hagyta az ötletét, de utána egy héttel vissza is vonta azt, mert a németek támadást indítottak Verdunnál, így igen kellemetlen helyzetbe hozva a franciákat.
Mivel Verdunt mindenféleképpen megakarták tartani, ezért a Somme mentén terveztek egy támadást, amelynek révén azt remélték, hogy jelentős erőket vonnak majd el Verduntól. A feladattal a brit vezetést, vagyis a vakmerő Haig tábornokot bízták meg.
A támadás alapvető elgondolása az volt, hogy a brit erők jó egy hétig bombázzák a kérdéses területet, amelyet utána egy mindent elsöprő rohammal bevesznek. Egyszerű és nagyszerű terv volt, ami a megvalósítás során már nem volt ilyen pompás. Valahogy kifelejthették, hogy német állások remekül megerődítettek voltak. A központi hatalmak katonáinak így nem volt más teendőjük, mint a bombázások idejére leköltözni a föld alá és várni. A várakozás egészen Július 1. reggel fél 8-ig tartott, amikor megszólaltak a brit sípok, rohamra invitálva a szövetséges katonákat. A németek is kimásztak hobbit üregeikből és egyből elkezdték üdvözölni az ellenséges katonákat.
Az első nap végére a brit veszteség elérte az 58 000 főt, amely a mai napig a legsúlyosabb emberveszteség az Egyesült Királyság történelmében. Mindnyájunkban felötlik a kérdés, hogy mit tesz ilyenkor egy parancsnok, ha látja hogy a katonái gyakorlatilag lepattantak a német védművekről és a tiszjeinek 60%-a odaveszett a roham során. Igen, támadást indít a következő nap is. Meg azután is. Ráadásul a vezetés közleményt ad ki, amelyben szerepel, hogy a támadás első napjának eredménye kielégítő, és hogy emberéletekkel takarékos.
Az első és utolsó sikert július 14-én érték el, amikor elfoglaltak egy németek által uralt terepszakaszt. Szeptember 15-én megjelentek a francia harckocsik is, de ők se tudták döntésre vinni a csatát. Kezdetlegességük révén alacsony páncélvédettséggel rendelkeztek, és gyakran hibásodtak meg, azt meg már kár megemlíteni, hogy kevés volt belőlük.
Azt hihetnénk, hogy a sorozatos kudarcok elvették Haig tábornok kedvét a támadástól. Hát nem! Minden egyes napon, amelynél az időjárás engedte a támadást, támadott is. A tél közeledtével, októbertől kezdve már ezt se vette figyelembe, és gyakorivá vált hogy a katonák a sár/agyag tengerben rohamoznak, vajmi kevés sikerrel.
November közepére a Somme-i csata véget ért. Eredményként mindössze 8 km előrehaladást bírtak elkönyvelni, amely összesítve több mint 1 000 000 ember életébe került. A britek részéről minden egyes centiméter előrenyomulás 2 fő veszteséget jelentett, máshogy nézve a csata minden egyes napján 2943 főt veszítettek.
A háború végeztével Haig tábornok 100 000 fontot, valamint nemesi címet kapott szolgálatainak elismerése gyanánt. A Nagy-Britanniában állomásozó honi csapatok főparancsnokává nevezték ki, de 1920-ban nyugdíjba vonult.
Haig a nemesi cím mellé megkapta még a Somme-i Mészáros becenevet is, de volt hogy csak egyszerűen Mészárló Haig-nak hívták.
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/napiszegyen?ref_type=bookmark
