Enver Hodzsa négy évtizeden át irányította Albániát, teljesen elszigetelve és Európa egyik legszegényebb országává téve azt. Regnálása alatt százezreket öltek meg munkatáborokban, vagy végeztek ki koncepciós perek után. Az államvédelmi hatóság, a Sigurimi a sztálini titkosszolgálati módszereket lemásolva terrorizálta az albán társadalmat, ezreket vetettek börtönbe, internáltak és végeztek ki koholt politikai vádak alapján. Már mindezek miatt is a blogon van Hodzsa helye, de a leírtak megfeleltek a kommunista hatalomátvétel általános forgatókönyvének. Így inkább azokról a súlyosan rossz döntésekről lesz a cikkben szó, ami egyénileg Hodzsához köthető.

 A sztálinizmushoz mindvégig hű, izolacionista politikájának következményeképp hazája elszigetelődött és infrastrukturálisan-életszínvonalban évtizedekre elmaradt Európától. Jugoszláviával kezdeti jó viszonya 1948-ra teljesen elhidegült, a jugoszláv tanácsadóknak 48 óra alatt el kellett hagyniuk az országot, s innentől kezdve ellenségnek számítottak. Az éles fordulatot jól jellemzi ez a két idézet Hodzsától: "Népünk nap mint nap erősíteni és szilárdítani akarja barátságát és szövetségét Tito marsall Jugoszláviájának népeivel, amelyekkel vállvetve munkálkodik egy jobb közös élet építésén. (1947)"   "A felszabadítás után elért sikerek még nagyobbak lehettek volna a Jugoszláv Kommunista Párt durva beavatkozása nélkül. A jugoszláv vezetés a testvéri segítség ürügyén Albánia és az AKP megsemmisítésére törekedett. (1948)" A jugoszlávokkal való szakítás után a Szovjetunió lett a minta: beléptek a KGST-be, kétoldalú kereskedelmi egyezményeket kötöttek pl. Romániával, Lengyelországgal, de még velünk is. Megkezdődött az erőteljes iparosítás és a bányászat fellendítése, az első ötéves terv. Az összes szovjet hitelt erre fordították, miközben összesen százötven orvos jutott az egész országra...

 Sőt, szovjet utasításra a békés együttélés jegyében 1953.december 22-én ismét felvették a diplomáciai kapcsolatokat Jugoszláviával,1955-ben Albánia a kelet-európai blokk katonai szövetsége, a Varsói Szerződés alapító tagja lett. A hruscsovi desztalinizáció miatt azonban megromlott a viszony, olyannyira, hogy Hodzsa megszakította a kapcsolatot az EGÉSZ szovjet tömbbel. Megtorlásul a Szovjetunió befagyasztotta albániai segélyprogramjait, majd 1961 októberében kiközösítették Albániát a kommunista tömbből, s decemberben megszűntek a diplomáciai kapcsolatok a két ország között. A szovjet szakember- és tanácsadógárda elhagyta Albániát. Albánia 1961-ben beszüntette tevékenységét a KGST-ben, noha formálisan 1987-ig annak tagja maradt. A Varsói Szerződésből 1962-ben vonult ki, bár 1968-ig teljes jogú tagja maradt.

A kommunista blokkal való szakítást követően Kínán volt a sor, hogy pótolja a Szovjetunió nyújtotta gazdasági támogatást Albániában. Peking kedvezőbb feltételek mellett nyújtott kölcsönt, illetve a költséges kelet-európai szakembergárdát felváltó kínaiak is az albán viszonyoknak megfelelően alacsony fizetést kaptak és hasonló lakáskörülmények között éltek. Kínai segítséggel építették fel 1967-ben az első albán rádióadót, amelyen Sztálin, Hodzsa és Mao dicshimnuszait sugározták egy évtizeden keresztül. A hetvenes évekre Kína nyitása a nyugat felé nem tetszett már az albán vezetésnek,Miután a hetvenes évek végén Albánia Kínával is szakított (az akkoriban a pekingi magyar követségen dolgozó Réti említi könyvében, hogy a barátság idején a kínai híradók és cikkek alapján úgy tűnt, hogy Albánia egy európai nagyhatalom), kitört a bunkerépítési láz. 750 ezer bunkert építettek a legjobb minőségű portland cementből, a hárommillió lakosú országban. A nagyobb bunkereket úgy teszteltek, hogy beültették a tervezőt, a kivitelezőt és a párttitkárt, egy T-34-essel rálőttek egy repeszgránátot; ha összedőlt, akkor selejt volt, ha nem, akkor kitüntették a túlélőket. (A lakótelepeket közben olyan anyagból építették, hogy a házak két év múlva mállani kezdtek.) Volt időszak, amikor egyetlen államnak sem volt képviselete Albániában.

További érdekesség, hogy deklarálta a '76-os albán alkotmányban, hogy országa az egyetlen hivatalosan ateista ország a világon, és hogy nem engedte haza Teréz anyát, haldokló édesanyját meglátogatni.

A sokak által gyűlölt diktátor, Enver Hoxha végül 1985. április 11-én halt meg. Még a kommunista mércével is elzárkózott politika évtizedekkel vetette vissza az országot a fejlődésben, amely mostanában próbál a turizmus fellendítésével fejleszteni a gazdaságon. A bunkerek turistalátványosságként és szállodákként funkcionálnak, de a délszláv háború alatt és utána is tényleges menedékként szolgáltak az albánoknak. 

Visszatértünk! Vége a nyári szégyentelenségnek, beindult újra az üzem,

és innentől kezdve újra naponta kapjátok az igazán értékes híreket a nagyvilágból!

Facebook oldalunk